mitortent

Kedves Barátaink!

Időnként elbizonytalanodunk abban, hogy ez már a tavasz, esetleg a nyár vagy már a télnek az utolsó lehelete, de a reményt, különösen így húsvét előtt, nem adjuk fel. Ti se tegyétek!

A vége felé tart a PCM Train The Coach képzés, s már eddig is nagyon sok jó visszajelzést kaptunk.
Ime néhány idézet:
“Sokat tanultam abból, ahogyan mindenkit be tudtál vonni a példákba, ahogy alkalmazkodtál a különböző személyiségekhez és mindezt olyan könnyedséggel, hogy észre sem lehetett venni a tréneri munkát mögötte, mert gördülékeny volt.”“30 éve vagyok tréner, soha nem gondoltam volna, hogy még ennyi újat tanulhatok a szakmáról és magamról.”(Ha te is szeretnél közelebbről megismerkedni a PCM-mel, olvasd végig ezt a hírlevelet.)

A múltkor már említett Fundamentalizmus, protestantizmus, modernitás című tanulmánykötetünknek megtartottuk a hivatalos bemutatóját is a Károli Gáspár Református Egyetemen. A vártnál jóval többen jöttek el, sőt azóta már szintén az adott egyetemen pszichológus hallgatók is elemezték Norbi tanulmányát a fundamentalizmus lélektanáról. Ez azért is fontos, mert a visszajelzések szerint több egészségtelen lelkületű közösségben szocializálódott kereszténynek jelent reményt ez a kötet. (Erről Norbi meggyőződhetett Tengelicen is, ahol februárban egy pont ilyen sérülésekből helyreállni vágyó csapatnak tartott tréningelemekkel vegyített előadást.)

ea8d58f7 43b6 4060 9766 8f6d3815463f


Az év első negyedében sokat utaztunk. Hajnalka Váradszentmártonban támogatta Petz Renáta szolgálatát mintegy száz keresztény hölgy részvételével, Norbi Komáromban és Kolozsváron dolgozott együtt vállalkozókkal és felsővezetőkkel. Összesen, mintegy 80 szakember kapott ízelítőt a coachingszemléletű vezetésből. (A sikert azzal is le tudtuk mérni, hogy Norbi összes könyve elfogyott az alkalmakon!) Mindez a Magyarság Háza program keretében valósult meg.

mifoglalkoztat

Foglalkoztat, hogy újra kellett nyomnunk a Tudatmódosító munkafüzetet, mivel valamennyi példány elfogyott. Izgulunk: meddig fog kitartani az új készlet? Mert a füzet időközben bekerült a Z-Press kiadó ajánlott kiadványai közé is.

Továbbra is foglalkoztat, hogyan lehet minél szélesebb körben népszerűsíteni a coachingot és a coaching szemléletet, ezért Norbi néhány hete a Corvinus Egyetemen is tartott “akvárium coachingot”, néhány napja pedig az Agapé pestszentlőrinci gyülekezetében a spirituális és az érzelmi intelligenciáról adott elő, miközben Bonyhádon, Debrecenben, Ózdon, Marosvásárhelyen és Londonban is dolgozott.

Foglalkoztat minket egy készülő könyv is, amin Norbi egy PTF-es kollégájával dolgozik, illetve a PTF-en lassan lezáruló ICF-es level 2 továbbképzés. Sőt, Norbi már új szakirányok indítását fontolgatja…

mitajanlunk

Ajánljuk, hogy továbbra is használjátok a Tudatmódosító munkafüzetet. Hallgassátok meg Norbi beszélgetését, ami néhány hete ment le a River Fm-n és mindenképpen ajánljuk, hogy gyertek el a májusi PCM képzésünkre. 6-án és 7-én az egyébként 5 napos PCM képzés legfontosabb részeit vesszük át, hogy jobban kommunikálhass, hatékonyan csökkentsd a stresszt önmagadban és a környezetedben, valamint hogy mélyebben ráláss saját önkorlátozó hiedelmeidre és önszabotáló mechanizmusaidra. Május 8-án pedig PCM gyakorló nap lesz! A mostani ajánlatunk e hírlevél olvasóinak szól: Gyertek early bird áron, tehát 99.000 Ft-ért (+ 45.000 Ft a PCM kérdőív) a képzésre. Ez az ajánlat április 22-ig él.

21036c0d 072f 4029 a7d8 0a83cd24ca4c

(A gyakorló napra való jelentkezés szintén early bird áron érhető el, 49.000 Ft helyett 29.000 Ft-ért, április 22-ig. Ha jöttök, írjatok nekünk!)

Ajánljuk, hogy hallgassátok meg kollégánk, Göntér Móni beszélgetéseit Schieszler Tamással és Piczkó Katival.

Barátsággal,

Hajnalka és Norbi

norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert