Ez a levél az erősségekről szól. És most egyet sem találok magamban.

Azok, akik most iratkoztak fel a hírlevélre, lehet, hogy abban reménykedtek, hogy lézerszememmel olyan erőforrásokra bukkanok bennük, amiket még ők sem látnak meg magukban. (Fun fact: időnként megtalálnak olyan visszajelzések, hogy „Norbi, Te mindig rólam írsz, hogy csinálod?!” Nem tudjátok elképzelni, milyen nehéz sok száz egyéni, személyre szabott hírlevelet megírni! 😊)

Sebezhető vagyok. Jól csinálom?

Azt hiszem, a sebezhetőséget is el lehet rontani azzal, hogy túl jól akarjuk csinálni. Én például egészen ügyesen tudok beszélni a nehéz érzéseimről. Megnevezem őket, összefüggéseket keresek, felismerem a mintázataimat, és ha minden jól megy, a végére még valami tanulságot is sikerül előállítanom. És teszem ezt úgy, hogy a Woody Allen – John Cleese vertikumon is értelmezhető neurotikus-abszurd felhangokkal beszélek róla.

A megfelelő attitűd

Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne lett volna legalább egy-két olyan, számomra fontos kapcsolatom, amiben ne igyekeztem volna a kapcsolat biztonságát konfliktuskerüléssel, a másik igényeinek való megfeleléssel biztosítani. Rossz hír? Az. Várjál, van rosszabb is: Istennel is így voltam.

A jól öltözött szégyen

A saját szégyeneimről fogok írni. Méghozzá azért, mert a szégyen felvállalásánál is nagyobb árat fizetünk annak hosszantartó takargatásáért.

Nagyjából 8 éve történt. A PTF-en már a sokadik sikeres coachképzést zártuk, PCC voltam, és dagadó kebellel mentem a magyarországi ICF konferenciára. Beültem kiváló kollégánk, Hegedűs Dóri workshopjára, ami a szégyennel foglalkozott.

Nem minden, ami hajt, hívás

Motivált vagyok vagy félek?

Van, ami üldöz. Azt ígértem, hogy a félelemről fogok írni. És most nincs kedvem azon gondolkodni, mi mindent NEM teszek a félelem miatt. Jobban izgat az, hogy mi minden megcselekvésére vesz rá a félelem.

Mit keresek abban, amit csinálok?

Azt hiszem, nem attól lesz tiszta a hivatásom, hogy semmit sem kapok belőle. Sokkal inkább attól, hogy egyre jobban látom, mit adok, mit kapok, és mit próbálok észrevétlenül megszerezni általa.

Vagyok-e az, aki lehetek?

„Norbi, miért akar maga mindig mindenkit megmenteni?” – eléggé mellbevágott a pszichológusom kérdése. Hat éve jártam már hozzá, azt hittem, mindent hallottam már tőle, és azt hittem, ő is hallott már mindent tőlem.

Amikor nincs válasz

Az első három levelem alapján úgy tűnhet, ha elég türelmesek vagyunk, ha megtaláljuk a megfelelő kérdést, ha elcsendesedünk, akkor előbb-utóbb megjön a válasz. Nem. Nem mindig. Nem feltétlenül.

Csend: út a válaszok felé

Sokszor szorongunk a csendtől. A csendben néhányan ürességet élnek meg, míg mások éppen azzal szembesülnek, hogy nehéz rendet tenni a csendben bennük feltörő gondolatok között. Holott a csend, adott esetben az üresség nem a végcél: csupán egy megkerülhetetlen állomás ahhoz, hogy megérkezzenek a legfontosabb válaszok.

Miért félünk a bizonytalanságtól?

A bizonytalanságunk egy része abból fakad, hogy nem keressük a választ a legfontosabb kérdésekre. Amíg ezeket kerülgetjük, a második vonalbeli kérdések könnyen uralni kezdik az életünket.