Ezek a kérdések találtak meg a munkámban
Személyes életemben, de a munkámban is megkerülhetetlen kérdések találtak, találnak meg. Az ügyfeleim többsége, akár coachok, akár önkormányzati vezetők, akár politikusok, akár egyházi vezetők, akár művészek, nem azért fizetnek beszélgetnek velem, hogy jobban értsék, hogyan lehetnek PCC-k vagy MCC-k, milyen időbeosztást készítsenek maguknak, hogyan lehetnek hatékonyabbak, hanem azért, mert azt szeretnék definiálni, milyen coachok, vezetők szeretnének lenni, milyen szerepet szeretnének megragadni és elengedni.
Tulajdonképpen azt keresik, hogy kik szeretnének lenni.
Ezzel foglalkoztam az elmúlt hónapban két PCM tréningen is. Az egyiken a Bolko Promotion csapatát fejlesztettem, a másikon pedig a XII. kerületi önkormányzat irodavezetőit. Bátrak voltak: nem ugrottak el a nehéz kérdések elől, és többen is szembenéztek káros egyéni megküzdési stratégiáikkal, és hitelesen kísérleteztek újfajta megoldásokkal.
Ugyanez a bátor kísérletezőkedv tűnt fel az erdélyi cégnél tartott coachtréning nyolcadik alkalmán is, ahol a felszíntől egyre mélyebbre vettük az irányt. Nehéz kérdések is előkerültek, s ezek nem mindegyikére jött azonnali válasz.
Megrendítő élményben is volt részem. Egy nagy cég belső coachainak is tartok szupervíziót, ahol általában kérik, hogy élőben coacholjam az egyik kollégát. Az önként jelentkező vezető magánéleti szálat hozott be, és megállapodtunk abban, hogy nyitottan dolgozhatunk azzal, ami megjelenik. Röviddel később azonban könnyekkel a szemében kilépett az ülésből és a teremből, mert nem számított arra, ami történni fog. Én sem. Amikor néhány perccel később visszatért, együtt ránéztünk arra is, mi történt közöttünk és benne. Akkor és ott nagyon megérintődött, mégis úgy döntött, nem fordul el attól, ami a felszínre került. Jó emlékeztető volt ez arra, hogy nemcsak a kérdés mélysége számít, hanem az is, hogy mikor, milyen térben és milyen megtartó erő mellett találkozunk vele.
Számomra felemelő és megerősítő volt egy tolnai református esperessel és üzletember presbiterével arról beszélgetni, mire lehet szüksége a helyi közösségnek. Bár az egyházban időnként szoronganak a „változás”, „fejlesztés”, „tréning” kifejezésektől, jó volt megtapasztalni a kíváncsi nyitottságot. Az is jó volt, hogy én is határokat tudtam húzni: elismerve a meglévő nyitottságot, azt nézegettem, hogy nem biztos, hogy ennyi elég a közös munkához. Ahhoz, hogy igazi transzformáció jöhessen létre, szükséges bizonyos fokú elégedetlenség a status quóval, és némi kockázatvállalási készség, nyitottság az újra. Nem baj, ha nem lesz közös metszetünk. Őszintén tudtunk a nehéz kérdésekről beszélgetni, és tiszteljük egymás munkáját, hozzáállását.
Mentori és szupervíziós munkám ahhoz járul hozzá, hogy a hallgatók, velem dolgozók tudjanak ahhoz az énjükhöz kapcsolódni, amelyik nem fél feltenni a legnehezebb kérdéseket. Akár úgy is, hogy nincs remény azok teljes körű megválaszolására.
Július 4-én, a Függetlenség napján volt a PTF diplomaosztója. Megint jó sok kollégát búcsúztattunk, s habár még nincs 250 éves múltunk, dolgozunk rajta! Megvolt már a felvételi is: kiforrott, érett újoncokkal indul a 2026/27-es tanév.
A pótfelvételi kampány elstartolt, fontold meg, hogy csatlakozol (az ICF és EMCC vonatkozó akkreditációi folyamatban)!
Mentor coach és coach szupervizor képzés: https://ptf.hu/kepzes/mentor-coach/
Keresztény szemléletű coach- és vezetőképzés: https://ptf.hu/kepzes/kereszteny-szemleletu-coaching-es-vezetes/
Mit jelent az MCS-ACC, MCS-PCC és MCS-MCC? Ez könnyű kérdés. Június 30. óta jogosult vagyok 2027. január 1. után IS hivatalos mentor coachként közreműködni az ACC-, PCC- és MCC-minősítésre készülő coachok mentorálásában. Örülünk, Vincent.
Ezek a kérdések találtak meg a magánéletemben
A saját nehéz kérdéseim foglalkoztatnak. A magánéletemben sem ugorhatok el ezek elől. Ennek része, hogy az elmúlt hónapokban több barátommal, kollégámmal beszélgettem. Egyrészt, mert éreztem, engem (is?) képes bedarálni a feszes munkatempó, és nem jó, ha nincs tér arra, hogy szakmai szerepek nélkül is legyek, aki vagyok. Másrészt, ezek a barátaim többnyire kollégák: családterapeuták, coachok, trénerek, teológusok, lelkészek és egyéb „halmozottan hátrányos helyzetű” szakemberek, és jólesett, jólesik megmosni az arcomat az őszinte, szakmai, egyszersmind baráti visszajelzéseikben. (Ezúton is köszönöm Ádány Timi, Balajthy Betti, Bánki Lajos, Biró Csongor, Czövek Tamás, Fábián Zoli, Gurzó Lia, Hámori Attila, Jeckel Eszter, Kovács Peti, Mógor Kriszti, Rumszauer Péter, Szabó Marci – elnézést, ha valakit kihagytam!)
Az élet nehéz kérdéseit nem mindig kell józan magányban hordozni. Néha sokat segít a baráti beszélgetés mellett egy tisztességes vacsora és egy szép bor. Bánki Lajos barátommal idei rendes akarattyai steakholder (sic!) meetingünkön több szép tételt is megkóstoltunk – szigorúan szakmai alapon! (Például wagyu mellé Tiffán Kadarkát.)
Foglalkoztat személyes életem több aspektusa, és igen, a spirituális kapcsolódási pontok is. Talán tudjátok (például, ebből a podcastból: Biblia elvitelre…), hogy időnként foglalkozom pro bono alapon valláskárosultakkal. A legutóbbi csoportos alkalmon a bennünk élő istenkép(ek) gyógyító és megbetegítő hatásaival foglalkoztunk. Néha meglepem nemhívő barátaimat azzal, hogy szívesen azonosulok ateizmusukkal, ugyanis sokféle istenben nem hiszek: a könyvelő, a szívtelen bíró, a közönyös, távoli órásmester (és még sorolhatnám!) istenben sem hiszek. Van azonban olyan Isten, akiben minden kétségem ellenére is hiszek, és akit egyre inkább ilyennek ismerek meg: személyes, meg akar ismerni, szeret.
A legnehezebb kérdés számomra ebben a hónapban ez volt: miért halogatom a nehéz kérdéseket és találkozásokat? Másfél éve, néhány héttel édesapám halála előtt hunyt el egy atyai jóbarátom, aki korábban főnököm is volt egy lapnál, és akivel 1-2 éven keresztül heti szinten teniszeztem (miután eljöttem az újságtól). Minden héten beírtam a telefonomba, hogy majd felhívom az özvegyét. Nagyjából 15 hónappal később, június végén került erre sor. Találkoztunk. Katartikus volt, azt hiszem, mindkettőnknek. Néha nemcsak a nehéz kérdéseket halogatjuk, hanem azokat a találkozásokat is, amelyekben fel kellene tennünk azokat.
Nehéz kérdésekkel szembesít a művészet is. Kiolvastam drMáriás önéletrajzi könyvét (Nem élhetek Milosevics nélkül), ami arra ösztönzött, hogy újra feltegyem magamnak a kérdést: mekkora „művészi” szabadságot engedélyezek magamnak az életemben? A szívemet követem vagy a társadalmi elvárásokat? (Életem első kortárs festményét drMáriástól vettem, pontosabban a festményről készült két nyomat egyikét, most édesanyám otthonának falát díszíti.)
Dobray Sarolta Léna című könyve a kapcsolati erőszak témáját járja körül megrázó érzékletességgel. Arra figyelmeztetett, milyen könnyű kívülről „rossz döntések” sorozatának látni azt, ami belülről lassan beszűkülő mozgástér. Azóta érzékenyebben figyelek arra is, mi rejlik ügyfeleim potenciálisan toxikus kapcsolatai mögött.
Nehéz kérdés ez is: szeretném az előttem álló 4 nyári hetet jól kihasználni. Olvasni, írni. Ezeket a sorokat most például Brnóból írom, ahol nagyon szeretek alkotni, különösen, hogy itt néhány reggel hűsítő 12 fok volt! Nemsokára vonatra szállok Czövek Tamás barátommal, hogy Villachból eltekerjünk Triesztig. Drukkoljatok, a felkészülésem kimerült új biciklisnadrág vásárlásában – félek, kemény kérdésekkel szembesülök az út során!
A gentleman is defined by his hat – kommentálta egy barátom a képet, amin új panamakalapomban feszítek. Küszöbön álló születésnapomra leptem meg magam egy valódi panamakalappal. A panamák Ecuadorban, a toquilla pálma levélnyeléből, kézi szövéssel készülnek, és nagyon szépek. A kommentek szerint jól áll. Hogy valóban így van-e, nos, ennek a nehéz kérdésnek a megválaszolását rád bízom.
Ezekre a kérdésekre együtt kereshetjük a választ
Rájöttem, hogy hónapok óta ugyanaz történik. Minden hónap végén, amikor ezt a hírlevelet írom, kimarad belőle a legfontosabb rész. Nem azért, mert nem akarok róla írni, hanem mert nincs rá elég hely. Ezért született meg két új hírlevél ötlete, és sok-sok vázlat hozzájuk.
Az egyikben azt kutatom, milyen kérdéseket tesz fel az élet. Olyan kérdéseket, amelyeket egy idő után nem lehet, de legalábbis nem érdemes távol tartani magunktól. Ez lesz a Spiritusz – Egzisztenciális levelek című sorozat. Ha érdekelnek az élet legfontosabb kérdései, spirituális válaszkereséseim, iratkozz fel itt.
A másik szakmázósabb. Az Ars Sophiae – Coaching: a bölcsesség művészete című hírlevélben ahhoz adok támpontokat, hogyan támogathatjuk ügyfeleinket – és saját magunkat – a legfontosabb kérdések és a lehetséges válaszok kutatásában. Erre itt tudsz feliratkozni.
Mindkettő arról szól, hogy együtt keressük azokat a kérdéseket, amelyeket nem érdemes tovább kerülgetni – akkor sem, ha a válasz nem érkezik meg azonnal.
Könnyű kérdés: Ráérsz október 20-án? Akkor lesz idén a hazai ICF konferenciája. Ott én is tartok egy workshopot ezekről a kérdésekről: Milyen szerződéseink vannak az élettel? Milyen nem tudatos egzisztenciális megállapodásokat hordoz magában az ügyfél és a coach? https://coachingfederation.hu/esemenyek/icf-coaching-konferencia-2026/
Ha szeretnéd kiélvezni, hogyan akasztják a hóhért, nézd meg, ahogyan a PAX TV-ben roastol Berki Csaba a Kereszt-metszet adásában. Élvezetes (nem nekem…)! 😊
Még egy nehéz kérdés: változtatnál valamin?
Szeptember 1-jén újra indul a 100 napos Tudatmódosító kihívás. A „hirlevel” kuponkód július 31-ig az early bird kedvezménnyel is összevonható.
A nehéz kérdések iránti rendületlen elkötelezettséggel,
Norbi
norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert
Kulturális különkiadás a ChatGPT támogatásával!
Talján túra
(Parti Nagy Lajos diktálta)
Taljánkodunk.
Tamással.
Tamáskodunk.
Két bicaj, három kulacs,
négy vádli,
egy közepesen optimista fenék.
A Garmin csippan.
A térkép térképeskedik.
A kaptató fölfelé lejt,
ezt minden olasz hegy
udvariasan letagadja.
Tarvisióban
egy presszó úgy néz rám,
mint régi osztályfőnök,
hogy
„na, Norbi, már megint szénhidrát?”
A sisakban
megfő az emberi gondolat,
kigurul a fülön,
gurul tovább Chiusafortéig,
ott egy olasz néni
visszaadja,
becsomagolva
két espresso
és három „prego” közé.
Tamás teker.
Én is.
A lánc filozofál.
A váltó néha
identitásváltó.
Gradó felől
sós lesz a levegő.
A tenger
nagy kéken kimosott törülköző,
ráakasztva a horizontra.
Hazafelé már
nem ugyanaz a két ember jön.
Csak ugyanaz a két bicikli.
Azok sem egészen. 🚴🇮🇹
Talján túra
(apokrif Janus Pannonius)
Indulj, kerék, hol hajdan sasok árnya lebegett,
s hol Július köveit még őrzi a hegyek csendje.
Villach vizétől Tarvisio bérce felé
nem karddal, nem paripán, hanem két könnyű keréken.
Ó, Itália! Nem gőgös diadalra jövünk,
csupán keresni a reggel harmatát,
a fenyők gyantás leheletét,
s a szőlők közt megbúvó falvak bölcs nyugalmát.
Veled haladok, Tamás,
ki nem szolgája, hanem társa vagy az útnak.
Mert hosszú a nap,
ha a kilométereket egyedül számolja az ember,
de rövid a világ,
ha két jó szó előbbre visz,
mint bármely hátszél.
Venzone tornyai fölött fecskék írnak hexametert,
Udine árkádjai árnyékot adnak,
Palmanova csillaga emberkéz műve,
de Gradóban már maga a tenger
olvassa tovább a verset.
S ha egyszer elfárad a test,
a lélek mégis könnyebb lesz,
mert nem a cél,
hanem az együtt megtett út
írja nevünket
a nyári porba.