Mentorcoaching

Izsak Norbert kep

MENTORCOACHING

A legjobb coachok állandóan „úton vannak”:
folyamatosan tanulnak, kísérleteznek, hogy még jobb coachok legyenek,
többféle ügyfelet, többféle módon és mélyebben tudjanak segíteni.

Legyél nemzetközileg minősített coach!
Legyél olyan coach, akihez te magad is bármikor, bármivel bizalommal fordulnál!

Magyarországon több, mint tízezren hívják magukat coachnak, közülük alig kétszázan szereztek nemzetközi minősítést! Egyre több cég ragaszkodik ahhoz, hogy legalább ACC minősítéssel rendelkezzen a nekik dolgozó szakember.

Közel félszáz coachot támogattam mentorként az elmúlt években, és az a tapasztalatom, hogy akik régóta coacholnak, gyakran az ügyfél számára nem hasznos rutinokat alakítottak ki. Ezek vakfoltokká lettek, és nem ritkán kifejezetten akadályozzák a coachok további szakmai fejlődését.

SZERETNÉK SZAKMAILAG FEJLŐDNI!

Master Certified Coachként, az ICF assessoraként nap, mint nap foglalkozom azzal, mitől hatékony, szakmai és elegáns egy coaching beszélgetés. A nemzetközi közösségben folyamatosan reflektálok a saját munkámra is és ebben mások segítségét is igénybe veszem.

Coachként elsősorban nem arra van szükséged, hogy megtanulj egy új „csodamódszert”, hanem arra, hogy belülről építkezve saját erőforrásaidra támaszkodva úgy tudj kapcsolódni az ügyfélhez, hogy egyszerre megerősítsd és megkérdőjelezd a valóságértelmezését.

Abban segítek neked, hogy pontosabban értsd, mit (nem) mond az ügyfél, te ebből mit (nem) hallasz meg. Készségeid további csiszolásához segítségül hívjuk az ICF MCC markereit és ha szeretnéd, közösen feldolgozzuk korábbi coaching beszélgetéseidet.

IGEN, EZT SZERETNÉM!

Ajánlom neked a mentorcoachingot, ha…

…szeretnél ACC vagy PCC minősítést.

…coachként belefutsz „nehéz” ügyfelekbe és nem tudod, mit kezdj velük.

…szükséged van néhány konkrét coachkészséged, -kompetenciád fejlesztésére.

megerősítésre vágysz azzal kapcsolatban, amit már magas szinten művelsz.

minőségi ugrást szeretnél elérni a coaching beszélgetéseidben.

KEZDJÜK MÁRIS!

Mit kapsz tőlem?

– őszinte, megerősítő és objektív visszajelzést

– a coach kompetenciáid kiértékelését (melyik ACC, PCC vagy MCC szintű)

– fejlődési javaslatokat

– az ICF felé elszámolható mentorcoaching igazolást

új szempontokat, perspektívákat a „nehéz” ügyfelekhez

Ügyfelek visszajelzései

Sokat vacilláltam azon, nekifussak-e az ACC megszerzésének, aztán rájöttem, ez nem is annyira az ügyfeleim, mint inkább magam miatt fontos. Norbi elkísért team coachingokra is, és lézerpontosságú visszajelzéseket adott. Segített csiszolni a kérdéseimen, attitűdömön, és ezért az ügyfeleim is nagyon hálásak.

Kovács Péter ACC

alapító, Medical Média Manager

El nem tudtam képzelni, mi történik egy mentorcoachingon, gondoltam kipróbálom és rögtön az első alkalommal elpanaszoltam Norbinak, hogy a PCC markerek szerinti szerződéskötés nálam valahogy nem működik. Azonnal lemodelleztük és öt percel később már tudtam, mely kérdéseimen csúszik el a magabiztos iránykijelölés.

Hamar Donát

coach, vlogger

Gyakorló lelkipásztorként nagyon fontos, hogy ne „húzzam” magamra mások gondjait. Coach munkámban óriási segítséget jelentett, hogy Norbival dolgozhattam empátiám határainak a pontos  meghúzásában. Sokkat nőtt a hitem abban, hogy ténylegesen úgy tudok az ügyfeleimnek segíteni, hogy ők maradjanak életük szakértői.

Bánki Lajos ACC

Vállalkozóként egyszerre igyekszem szem előtt tartani az ügyfeleim érdekeit és a vállalkozásom fenntarthatóságát. Az útkeresésben, önmagam megtalálásában, újra és újra definiálásában is segítettek a mentorcoachingok. Közben azt is megtanultam, hogyan tudom a coach kompetenciákat egy a korábbinál magasabb szinten érvényesíteni.

Mógor Krisztina PCC

édesanya-lelkesítő, megoldásfókuszú coach

Egyéni mentorcoaching

Keress bátran akár egy-egy óra vagy egy hosszabb mentorcoaching folyamat érdekel.

Személyre és célra szabott ajánlatot kapsz tőlem.

JELENTKEZEM!

 

ACC felkészítő

200,000 forint

12 órás folyamat (3×3 óra kiscsoportos + 3×1 egyéni)

(Az első csoportos alkalomra minden kötelezettség nélkül eljöhetsz. Ha nem tetszik/meggondoltad magad, a vendégem voltál rá.)

PCC felkészítő

250,000 forint

13 órás folyamat (3×3 óra kiscsoportos + 4×1 egyéni.)

(Az első csoportos alkalomra minden kötelezettség nélkül eljöhetsz. Ha nem tetszik/meggondoltad magad, a vendégem voltál rá.)

Ha szeretnéd, hogy csapatod új szokásokat, működési eljárásokat sajátítson el, szívesen tartok a cégednél a szükségeidre szabott tréningeket.

alap logo transzparens 01 copy

Maradjunk kapcsolatban!

iconfinder fb 1220322 iconfinder instagram 1220315 iconfinder linkedin 1220314 Youtube Spotify
Final

norbi@izsaknorbert.hu

barion card strip

A kényelmes és biztonságos fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. MBN engedély száma: H-EN-I-1064/2013
Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.