mitortent

Kedves Barátaink!

Elindult az új tanév a PTF-en, nagyjából 30 hallgató van a Keresztény szemléletű coach és vezető képzésen. S bár kis létszámmal, de egy év kihagyás után elindult a Mentorcoach – coach-szupervizor képzésünk is, ahol kiváló szakemberekkel gondolkodunk, tanulunk együtt arról, hogyan lehet a kollégák fejlődését elősegíteni.

Szeptember második felében tartottunk egy kétnapos nyílt PCM tréninget. A résztvevők önkormányzati, civil, verseny- és még a felsőoktatási szektorból is érkeztek. Büszkén mondjuk, hogy kiváló értékeléseket kaptunk. A MasterCard 35 munkatársának is tartottunk egy PCM-ízelítőt Rácalmáson. Mondanánk, hogy Hajnalkával együtt elkápráztattuk a résztvevőket, de ez csak részben lenne igaz, mert egy elkényeztetett házi macska beletrollkodott az alkalomba, s a kápráztatás, cirógatás inkább neki jutott, nem nekünk. Ám ha ez az ára a sikeres tréningnek, ám legyen!

6af4173b a181 4728 a872 34bd082f7b28

Norbi erdélyi munkái is folytatódtak, a motivációs térkép alapján tartott teamcoachingja egy 700 fős cég felső vezetésének évek óta húzódó, szőnyeg alá söpört konfliktusait hozta a felszínre, amelyek végre elkezdtek oldódni. Igazán örömteli munka volt!

mifoglalkoztat

Ezerrel dübörög a 100 napos kihívás, lassan elérkezünk a program feléhez, 160+ fővel, rengeteg adminisztrációval, hozzászólással, amiket állandó jellegű tettestársunkkal, Busi Antóniával együtt kezelünk, moderálunk, intézünk.

Mindeközben óriási öröm ezekkel “bíbelődni”, mert közben ilyen visszajelzéseket kapunk:

“Kedves Norbi! Itt szeretném visszajelezni, hogy nagyon motiváló a 100 napos kihívás. Köszönöm, hogy belevágtál, és hogy részt vehetek benne! Most COVID-miatt jó pár napot kihagytam, megy a pótlás, így még intenzivebb a hatása számomra. Örülök, hogy az élőzés is visszanézhető. Hálás vagyok azért a munkáért, amit Hajnalkával és a segítőiddel ebbe a programba fektettek! Köszönöm!”

Ha van kedved, kapcsolódj be Te is a programba – hírlevél-olvasóként “late bird”, kedvezményes áron. Az eddigi összes videót, bejegyzést, élőzést is visszanézheted!

Norbit nagyon foglalkoztatja az az újabb teamcoach képzés, amire nemrégiben beiratkozott. David Clutterbuck professzor, akitől egy kis csoportban tanul, közel 100 könyvet írt a coachingról. Az általa kialakított rendszerszemléletű teamcoaching kutatásokon alapuló, érthető, követhető (miközben néhány korábbi paradigmát is felülíró) módszertan. Norbinak több, mint inspiráló: biztos, hogy be fog illeszteni néhány új eszközt, megközelítési módot a további munkáiba.

mitajanlunk

Ajánljuk, hogy alaposan fontold meg a csatlakozást a 100 napos tudatmódosító kihíváshoz. Ha most megrendeled a tudatmódosító füzetet, akkor ingyen bekapcsolódhatsz a zárt fb csoport munkájába. Ez az ajánlat csak e hírlevél olvasóira vonatkozik.

Fontold meg, hogy te is megismerkedsz a PCM-mel! Ha érdekel, írj Norbinak, és felkerülsz az értesítendők listájára, így az első között tudod meg a tavaszi PCM tréning időpontját.

e2186231 1600 42d4 90a4 f40dfdc5dae4
db0eff8d 6071 481c ae3e c5b28248fe54

Amennyiben coachként szeretnél akkreditált PCM coach lenni, akkor is írj nekünk, mert februárban indul az újabb, képesítést adó PCM coachképzés.

Továbbá ajánljuk figyelmedbe Göntér Móni beszélgetését korábbi hallgatónkkal, Tóth Nórival, aki elkötelezett szakemberként segít rálátni arra, hogy stresszeink, mentális és idegállotunk hogyan hat vissza a testi működésünkre. Nézd meg a videót, nem fogod megbánni!

Most, hogy itt az ősz, talán furcsa, hogy ezt mondjuk, de kívánjuk neked, hogy a felpörgött hónapokban is találd meg az egyensúlyodat, és figyelj oda saját szükségeidre!

Barátsággal,

Hajnalka és Norbi

norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert