Ez a levél az erősségekről szól. És most egyet sem találok magamban.
Azok, akik most iratkoztak fel a hírlevélre, lehet, hogy abban reménykedtek, hogy lézerszememmel olyan erőforrásokra bukkanok bennük, amiket még ők sem látnak meg magukban. (Fun fact: időnként megtalálnak olyan visszajelzések, hogy „Norbi, Te mindig rólam írsz, hogy csinálod?!” Nem tudjátok elképzelni, milyen nehéz sok száz egyéni, személyre szabott hírlevelet megírni! 😊) Azok, akik régebb óta követnek, sejthetik, hogy ez a mostani levélke sem lesz „diadalmenet”. (Bocs a képzavarért!)
Na, szóval, nem volna túl hiteles arról írnom, hogy „fedezd fel az erősségeidet”, miközben én éppen nem férek hozzá a sajátjaimhoz. Persze, igen bölcs levél születne belőle, de speciel én nem szívesen olvasnám el.
Valahol ott hagytam abba múlt héten, hogy talán nem kell a fájdalmunkkal (sem) teljesíteni. Mi van akkor, ha most, ebben a pillanatban, fertályórában, minutumban és szekundumban az erősségeimmel sem tudok teljesíteni?
Kitöltöttem a DISC-et, a PCM-et, az MBTI-t, a PXT-t, a Motivational Mapet, a Personal Guide-ot, sőt több száz ilyen kérdőívet adtam vissza másoknak, tanultam, tanítom a pozitív pszichológiát, és egészen biztosan tartottam olyan képzést, amelyen másoknak segítettem felismerni az erősségeiket.
Az enyémek most nem jutnak eszembe. Kellemetlen. Megpróbálhatnám persze kívülről összeszedni őket. MCC vagyok. Sokat dolgozom. Vannak, akik szeretnek. Vannak, akik fizetnek is azért, hogy beszélgessek velük, ami a szeretetnek egy speciális, áfaköteles formája.
De ezek nem erősségek. Ezek legfeljebb bizonyítékok arra, hogy valamit valószínűleg tudok. És most nem azt keresem, mit tudok. Inkább azt, hogy mire tudok támaszkodni magamban, amikor éppen nem tudok.
Rengeteg dolgot tudok, amire könnyű lenne azt mondani, hogy erősség. Intellektus (?), humor (?), kíváncsiság (!), munkabírás, verbalitás, kapcsolódás, hit, szakmai tudás, önreflexió – tovább is van, mondjam még?
Szerintem, ha ügyesen promptolom, még az AI is össze tudna szedni néhány tucatot Izsák Norbert (bocsánat! Dr. Izsák Norbert, helló, vigyáztam!) erősségeiből. Megsimogatná a buksimat, nyomna egy puszit az orromra, én meg megnyugodnék, hogy értékes vagyok. Klafa kis csapda.
Mert engem most baromira nem az izgat, hogy miben vagyok jó, hanem az, hogy mi marad belőlem, amikor éppen semmiben sem kell jónak lennem? Vajon mit hív elő belőlem a haszontalan szeretet?
Mert van ám egy csomó haszontalan erősségem. Olyanok, amik nem tesznek produktívabbá, nem növelik a piaci értékemet, nem lesz tőlük jobb a LinkedIn-profilom. És még az áfát sem tudom rájuk tenni.
Na, ez most érdekes. Például képes vagyok észrevenni a szépet. El tudok mélázni egy Krasznahorkai-mondat fölött. Tudom, mikor lépnek be a skót dudások a Jumping Jack Flashben (2:53, és nem is skót dudások, hanem Keith Richards egyedi gitárhangolása, amit túlvezéreltek egy Phillips kazettás magnón + egy orgona sáv, aminek a keverésénél ide-oda rángatták a hangerőszabályzó potmétereket /fader-riding/), el tudom sírni magam egy novellán, nem kevés bort illat alapján is beazonosítok, képes vagyok magamat szidalmazva jót és határidőre írni, tudom mit jelent a Mark I-IX a Deep Purple vonatkozásában (csak a Mark II!), elég sok ragadozó madarat röpkép alapján is felismerek, tudom, merre kell evezni a Dunán, hogy jó eséllyel jégmadarat vagy hódot lássak, és felismerek 1-2 ezer dalt az első riff alapján. Tudok nevetni és sírni magamon. Sokszor tudok hinni akkor is, amikor éppen nem értek.
A napokban is felfedeztem valami újat magamból. Azt eddig is tudtam, hogy mesteri módon tüntetem el magam kapcsolatokból, rendelődöm alá mások kívánságának, de most valami különös történt: úgy mondtam ki, hogy mit szeretnék, hogy tudtam, most nem fog megtörténni. Nem is tartottam volna jónak, ha az lesz, amit szeretnék. Mégis kimondtam. Mert az, amit szeretnék, az valahol az enyém. Szóval, a hódok és a jégmadarak búvóhelyeinek ismerete mellett az is különleges képességem, hogy együtt tudok lenni a vágyaimmal, kívánságaimmal úgy, hogy azoknak nem kell feltétlenül megvalósulniuk. Ezek szerint képes vagyok elviselni annak a feszültségét, hogy nem lesz minden úgy, ahogyan szeretném, anélkül, hogy eltüntetném magam, vagy kiradíroznám az érzéseimet. (És azt még nem is mondtam, hogy mindenhez tudok könnyűzenei referenciát: You Can’t Always Get What You Want! pl.)
Oszt’ mi van akkor, ha az erősségeim nem akkor látszanak a legjobban, amikor erős vagyok? Ha akkor tűnnek elő, amikor már nem akarok/tudok/szeretnék erős lenni? Amikor van annyi erőm, hogy ne legyek feltétlenül erős.
„Amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor. 12:10)
Megszeppenve írom: nagyon sok igehirdetést hallottam, néhányat talán mondtam is, ami oda hegyezte ki a tanulságot, hogy a legfontosabb az erő. Pál is ír arról, hogy majd megismeri ellenfelei erejét, és nagy a kísértés, hogy az erőtlenséget is valahogy erőből közelítsük meg. Mert nekünk ugyebár „mindenre van erőnk”… miközben Pál éppen arról beszél, hogy megtanult bőségben és nélkülözésben is élni. Vagyis talán nem mindenre van erőm, amit szeretnék, hanem ahhoz kapok erőt, ami éppen van.
Nincs mindenre erőnk. Éppen ez a lényeg. Általában akkor válik láthatóvá számomra az isteni erő, amikor a saját erőm végére érek. Addig könnyű összetévesztenem a kettőt. És nem kell az erőtlenségből erőt csinálni. Nem kell úgy isteni erőt invokálnom, hogy közben érzéketlenítek. Nem kell kilúgoznom magamból minden érzést, vágyat, csalódást, kíváncsiságot, sírást – mindent, ami emberi.
Nem az a kérdés, hogy Isten elbírja-e a töredékességet, az emberit, hm, az emberségemet. Az a kérdés, én vajon elbírom-e azt? Hogy nem értem, nem fogom megkapni azt, amit akarok – mégsem hazudok magamnak azzal, hogy soha nem is akartam azt.
És paradox módon itt jön az erő, itt jön a kegyelem. Nem abban lesz erő, hogy megtagadom, megkötözöm, megátkozom, hanem abban, hogy már nem rettegek tőle. Közel engedem, a szemébe nézek, és elmondom, hogy joga van bennem lenni. Részem. Annak az embernek a része, akiért Krisztus meghalt. Nem kell megtagadnom és kiűznöm magamból. Kézen fogom, és erő nélkül, gyengéden odafordítom Jézus felé. Erőtlenül. Mégis. Nagy erővel. (Itt lépnek be a skót dudások.)
Gyakorlat
Írj össze öt dolgot, amiben különösen jó vagy, és aminek gyakorlatilag semmi haszna.
Most nézd meg őket még egyszer. Biztos, hogy haszontalanok? Mit mondanak arról, hogyan vagy jelen a világban?
Jövő héten arról gondolkodom tovább, mi minden maradhat még érett emberként is az árnyékban.
Learning to Fly,
Norbi
A hírlevél végleges változata egy több órás szerkesztői párbeszéd eredménye köztem és a ChatGPT között. Nem azért használom, hogy helyettem írjon, hanem hogy vitatkozzon velem, kérdezzen vissza, és segítsen addig csiszolni a gondolatokat, amíg valóban azt mondják, amit szeretnék.
Legutóbbi hozzászólások