ARS SOPHIAE – Coaching: a bölcsesség művészete – I. /13.

Minősített hitelesség

Múlt héten a négyzetre emeltem a vakfoltokat, ebben a levélben azt keresem, hogyan lehet megbízható, hiteles eredményt kapni akkor, ha sem az ügyfél elégedettsége, sem a coach magabiztossága, sem a módszertani szabályosság nem jelent elégséges garanciát.

És máris elbizonytalanodtam, mert nehezen definiálom a magam számára, mit jelent a megbízható, hiteles eredmény. Ezért aztán azzal kezdem, hogy megnézem, mit is jelent számomra a hitelesség.

Na, először is: a coach személyes hitelessége. Mennyire van összhangban az, amit képviselek, azzal, ahogyan jelen vagyok? Csak akkor vagyok hiteles, ha az életem minden területét megoldottam – de legalábbis azt, amivel az ügyfél hozzám fordult? Most ott tartok, hogy a hitelesség nem teljesen azonos a hibátlansággal. És igen, jó, ha annyiban előrébb járok az ügyfelemnél, hogy tisztában vagyok azzal, mit oldottam meg, és mit nem. És hozzá tudok nyúlni a saját működésemhez anélkül, hogy másokat hibáztatnék, és hozzá tudok nyúlni az ügyfél működéséhez anélkül, hogy interferenciát okoznának az én megoldatlanságaim. Kb. ezt jelenti nekem a coach személyes hitelessége.

Next, please. A coaching szakmai hitelessége. Attól, hogy autentikus, együttérző és jó szándékú ember vagyok, még nem biztos, hogy (jól) coacholok. Lehetek nagyon őszinte, miközben észrevétlenül a saját értelmezéseimet, szükségleteimet vagy megoldásaimat viszem be az ügyfél folyamatába. A személyes hitelesség nem helyettesíti a szakmai kompetenciát.

Majdnem végül. A coachingkapcsolat hitelessége. A hitelesség nemcsak a coach tulajdonsága, nemcsak a coach szakmai tudása, hanem valami olyasmi is, ami kettőnk között történik. Amikor képes vagyok lemondani a mindentudó szakember látszatáról. Amikor kimondhatom, hogy valamit nem értek. Amikor az ügyfél ellentmondhat nekem. Amikor képes vagyok észrevenni, hogy éppen nem őt követem, hanem a saját elképzeléseimet.

És van egy másik, az alacsony önértékelésű, magukat folyton megkérdőjelező, imposztor-szindrómával küzdő coachoknak kifejezetten fájdalmas kérdés: lehet-e valaki nagyon hitelesnek látszó coach, miközben valójában csak eljátssza a hitelességet? Hiszen a coachingban a hitelességnek is kialakulhat a maga koreográfiája: megfelelő mennyiségű sebezhetőség, gondosan adagolt önfeltárás, mély, búgó hangon feltett kérdések, értő hallgatás, meghatott csendek. Ha nagyon ügyes valaki, akkor talán még a spontaneitást is képes rutinszerűen előállítani. (Ez természetesen nem az imposztor-szindrómás coachokat érinti elsősorban, de attól tartok ők fogják először magukra venni…)

Nagyon foglalkoztat, hogyan lehet összehangolni a személyes hitelességet a szakmai kiválósággal. Meggyőződésem, hogy ha ez sikerül, akkor mély változások történhetnek a munkánkban, új tér, szinte új dimenzió nyílik meg: az intimitásnak, belső munkának olyan terei, amelyek egyszerre képesek megérinteni az ügyfél (félve írom le: ÉS a coach) érzelmeit, hiedelmeit, meggyőződéseit, világgal kapcsolatos értelmezéseit, beidegződéseit. Transzformatív lesz a coaching. Na jó, legalábbis megnyílhat ennek a lehetősége.

És itt újra elveszítem a fonalat a leaddel kapcsolatban: mert akkor tényleg mit is jelent a „megbízható, hiteles eredmény”? Merthogy azért mégis csak az alapján mérnek meg minket, meg mi is úgy mérjük meg magunkat, hogy milyen eredményre jutott az ügyfél, nem?

Na, de mi van akkor, ha hitelesség és eredményesség nem ugyanabban a koordinátarendszerben, sőt, naprendszerben vannak? Várjál, ez most meredek lesz, és igyekszem úgy fogalmazni, hogy a végén legalább én egyetértsek magammal.

Pro primo: minden coaching life coaching. Nincs olyan, hogy business coaching, nincs olyan, hogy executive coaching. Mármint olyan, amelynek ne lenne köze az életünkhöz, az identitásunkhoz. Coaching van. Pont. Illúzió azt gondolni, hogy a delegálási képesség, a stresszmenedzsment valami tőlünk, a személyiségünktől zsilettpengével (boomer, mi?! 😊) leválasztható skill, amit az ügyes coach úgy nevelget fel benned, hogy annak nem lesz köze ahhoz, aki vagy. Nem, ilyen nincs.

Pro secundo: Eredményes lehet-e egy eredménytelen coaching? Oks, akkor jöjjön a hegymenet! Igen. Tegyük fel, azért jött az ügyfél, hogy megtanuljon delegálni. Az ülés végére mégsem tanult meg delegálni. Helyette felismerte, hogy saját szakértelme, megoldási készsége masszívan része az identitásának. A coaching során elkezdte ezt „közel engedni” magához (igen, én is utálom az ilyen pszicho-nyelvezetet, de most nem jut eszembe jobb ennél!), és rájött arra, hogy amíg nem talál legalább ilyen erős kapaszkodót saját maga stabilizálásához, nem fog tudni változtatni az eddigi delegálási gyakorlatán. Így aztán a következő hetekben ezzel fog birkózni.

A célt elértük? Nem. Abba az irányba haladunk? Remélem. Vagyis legalább már azt tudjuk, hogy mi állhat az utunkban. És hogy ebből lesz-e változás, az nem az ülés végén fog kiderülni. Rövid távon az ülés egy gyors, mérhető változást váró megbízó szempontjából nem volt eredményes, hiszen ügyfelünk éppen leszáll a saját mélységeibe, talán még szétszórtabb is lesz pár hétig.

Ezért fontos a személyes hitelesség, a szakmai kompetencia ÉS a coachingkapcsolat hitelessége. Mert úgy tudok célra tartani, hogy közben a transzformáció, a cél mögötti cél érdekében hajlandó és képes vagyok nem (azonnal) elérni a célt. (Sőt, egyes esetekben meg is kérdőjelezem a célt – a nagyobb cél érdekében.)

Bármelyik sérül, az egész folyamat hitelessége kerülhet veszélybe.

Na, és akkor most az isteni megvilágosodás aranyhalacskájaként beúszik ide egy negyedik hitelesség: az ügyfél változásának a hitelessége. Ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy a végén zokogva a nyakunkba borul, húsz másik ismerősének is ajánl, hanem tényleg változik. Talán „csak” egy fogaskerék kezd el másképp forogni a fejében, talán az érzelmi viszonyulása változik meg valamihez, talán éppen lemond egy nem teljesen önazonos változási ambícióról – de változik.

Szóval, a coaching hiteles eredménye nem feltétlenül az, amit az ügyfél az ülés végén eredménynek nevez, hanem az a változás, amelyet később is a sajátjának tud tekinteni, és amely valamilyen módon megjelenik az életében.

Szeretném hitelesen és eredményesen lekerekíteni ezt a hírlevelet, de félek, nem fog sikerülni. Mert végső választ így sem találtam arra, hogy mitől lesz megbízható is a hiteles eredmény. Talán utóbbihoz közelebb kerültem, de a megbízhatóság még mindig hordoz néhány kérdőjelet. És talán ezért is van, hogy kevéssé szeretek cégekkel dolgozni. Kevéssé szeretem azt, ha olyan elvárásokkal bástyáznak körül, amik – megélésem szerint – kockáztatják a szereplők vagy a folyamatok valamelyikének a hitelességét. Annak újbóli és újbóli megteremtése, újratárgyalása nagyon munkás a számomra. Kicsit félek is ezek mögé nézni. Nehogy kiderüljön, igazából hatékony és eredményes szeretnék lenni, azért nem szeretek energiát égetni a keretek újrahúzásának, és a hitelesség feltételeinek megteremtésére.

Ki tudja? Lehet, hogy a hitelességem nem akkor kollokvál igazán, amikor magabiztosan képviselem a szakmai értékeimet, hanem akkor, amikor hajlandó vagyok megvizsgálni, mit védek velük magamban. (Mondtam már, hogy utálok Ars Sophiae-t írni? Állandóan vakfoltokba botlok, és rengeteg szupervíziós munkát adok magamnak.)

Gyakorlat

Nekem már megvan, most te jössz!

Nézzük meg az ügyfél változásának a hitelességét!

Idézz fel egy olyan esetet, amikor valaki hónapokkal, esetleg évekkel a találkozásotok után elmondta, hogy egy coachingülés, egy beszélgetés, egy kérdésed vagy akár egy elejtett mondatod fontos változást indított el az életében. Lehet, hogy te már nem is emlékeztél rá. Az is lehet, hogy annak idején egyáltalán nem tartottad különösebben jelentősnek a találkozást.

Próbáld meg most visszafejteni a történteket!

• Mi történt akkor kettőtök között? Mire emlékszel a beszélgetésből, a kapcsolatotokból, a saját jelenlétedből?
• Mit tettél vagy éppen mit nem tettél, ami hozzájárulhatott a változáshoz? Egy kérdés, egy visszajelzés, egy csend, egy szokatlanul őszinte reakció?
• Mitől válhatott éppen akkor jelentőssé ez a találkozás a másik ember számára? Mit hozhatott ő magával, amiről te talán semmit sem tudtál?
• Mi volt ebben a te hozzájárulásod, és mi az, amit már ő tett hozzá? Mennyit tudsz erről biztosan, és mennyit csak feltételezel?
• Ha most újra ott lennél, mit csinálnál ugyanúgy? És van-e valami, amit ma már másként tennél?

Végül gondolkodj el azon, mit tanít ez a történet a saját szakmai hitelességedről. Lehet, hogy nem akkor voltál a legnagyobb hatással valakire, amikor a legjobb coachingodat szeretted volna nyújtani?

Jövő héten arról gondolkodom tovább, mi minden építheti és rombolhatja a pszichológiai biztonságot coach és ügyfél között.

Hiteles, de nem mindig eredményes szeretettel,

Norbi

A hírlevél végleges változata egy több órás szerkesztői párbeszéd eredménye köztem és a ChatGPT között. Nem azért használom, hogy helyettem írjon, hanem hogy vitatkozzon velem, kérdezzen vissza, és segítsen addig csiszolni a gondolatokat, amíg valóban azt mondják, amit szeretnék.