Csinálja más!
„Benned nincs semmi empátia!” – ezt egy ügyfelem mondta nekem, miután – akik ismernek, talán elhiszik, hogy így történt – nagyon finoman érdeklődtem arról, hogy megindultsága, a könnyei mit mondanak neki, milyen irány felé invitálják. Először sokkolt az ingerült mondat. Aztán kicsit megkönnyebbültem.
(Kérlek, ezt is olvassátok a helyi értékén.) Nagyon sokféle ügyféllel nagyon jól tudok együtt dolgozni, de abban a pillanatban határozottan azt éreztem: ezzel az emberrel nem fogok. Nem azért, mert nem tudnék. Hanem azért, mert nagyon emlékeztet néhány olyan helyzetre az életemben, és olyan érzéseket hoz elő belőlem, amelyekkel a nyavalya akar munka közben foglalkozni.
Szóval: Csinálja más!
Furcsa mondat egy segítő szakembertől. Hiszen arra szocializálódunk, hogy segítsünk. Coachként, mentorként, szupervizorként különösen könnyű elhinni, hogy mindenkit tudnunk kell kísérni. Ha valakivel nem megy, bizonyára bennünk van a hiba. Dolgozzunk rajta. Menjünk szupervízióba. Fejlődjünk. Tágítsuk a kapacitásunkat.
Ezek többnyire jó tanácsok. Csak van egy pont, ahol a fejlődés már nem azt jelenti, hogy még többet elbírok, hanem azt, hogy felismerem: nem kell mindent nekem elbírnom.
Na, tehát, mostanában ez foglalkoztat: mit kell nekem csinálnom – és mit csináljon más?
Amit nem csinálhatott más
Július végén Czövek Tamás barátommal vonatra ültünk Budapesten, hogy aztán Villachból elbiciklizzünk Triesztig az Alpok–Adria kerékpárúton. (Talán emlékeztek még a júliusi Parti-Nagy és Janus Pannonius versekre…) A felkészülésemről annyit, hogy vettem egy új biciklisnadrágot.
Tamás ennél valamivel komolyabban készült, ráadásul menet közben kiderült róla egy súlyos összeférhetetlenségi tényező: teljesen absztinens. Ezt talán az út lefoglalása előtt kellett volna tisztáznunk. Így az Aperol Spritzekkel és a mindenütt meglepően meleg vörösborokkal többnyire magányosan kellett megküzdenem.
Cserébe rengeteget beszélgettünk teológiáról, hitről, egyházról, kapcsolatokról. Arról, mit viszünk tovább abból, amit kaptunk, és mit nem. A hosszú biciklitúrák egyik előnye, hogy nem nagyon lehet elmenekülni sem a másik ember, sem önmagunk elől. Max gyorsabban tekerni.
Tarvisio, a régi vasútvonal elképesztő hídjai és alagútjai, Venzone, Gemona, Udine. Helyi sajt polentával, napszúrás, alvás, pizza, fagyi. Palmanova szinte irreálisan szabályos csillagvárosa, majd Aquileia. Aquileia különösen megérintett. Nemcsak egy váratlan darázscsípés miatt, hanem mert a másfél évezredes mozaikok felett megrendítő volt abba belegondolni, hogy amikor hitüket kifejező mesterek a képek precíziós munkálatait végezték, Magyarország még gondolatként sem nagyon létezett.
Aztán Grado. A Szent Eufémia Bazilikáról beugrott, hogy kedvenc mediterrán városomban, Rovinjban is van egy Szent Eufémia templom. Utánanéztem. A fiatal keresztény vértanút 303-ban vagy 304-ben, Diocletianus keresztényüldözése idején ölték meg Khalkédónban. Eufémia ugyanis Khalkédón szentje volt, és a 451-es zsinatot az ő holtteste fölé emelt bazilikában tartották. A zsinat Krisztus két természetéről — isteni és emberi — hozott meghatározó döntést.
Ez persze elvitt egy újabb nyúlüregbe, elvégre történész is volnék. Szóval, bocs a kalandozásért, de… A 451-es khalkédóni zsinat legfontosabb kérdése ez volt: hogyan lehet Jézus egyszerre valóban Isten és valóban ember? A zsinat válasza az lett, hogy Jézus Krisztus egyetlen személy, de két teljes természetben létezik: isteni és emberi természetben. Nem félig Isten és félig ember, és nem is két személy, hanem „tökéletes istenségében és tökéletes emberségében”, valóban Isten és valóban ember. (És akkor persze megnyílt egy újabb nyúlüreg: hogyan vagyunk mi az emberségünkkel és a bennünk élő Istennel?)
A kereszténység dogmatikai sarokpontjának határozata azzal kezdődik, hogy a püspökök: „A szent és győzedelmes vértanú Eufémia” szentélyében gyűltek össze… Eufémia később a khalkédóni hitvallás szimbólumává vált. Így már sokkal érthetőbb, miért jelentett erős teológiai üzenetet, amikor Grado főtemplomát Szent Eufémiának szentelték: nem egyszerűen egy népszerű vértanú nevét választották, hanem Khalkédónra és arra a hitvallásra utaltak, hogy Krisztus teljesen Isten és teljesen ember, a kettő pedig egyetlen személyben elválaszthatatlanul egyesül. A gradói bazilika Eufémiának szentelése tehát részben teológiai állásfoglalás is volt.
Na de mi van Rovinj-nyal? Itt válik bizonytalanabbá a történet. A korai hagyomány szerint Eufémia teste eredetileg Khalkédónban nyugodott. A 7. század elején, a perzsa támadások idején Konstantinápolyba vitték. Ott, a későbbi Bizáncban, a képrombolás idején félthették a szent ereklyéit, és biztonságban akarták tudni azokat. Aztán szünet. Nem tudjuk, mi történt, mindenesetre a horvát turisztikai legenda szerint 800. július 13-án egy márványszarkofág jelent meg Rovinj partjainál. Benne pedig Eufémia épen maradt teste. (Ezt a történetet egyébként egy 12–13. századi kézirat, a Translatio corporis Sante Eufemie is megőrizte. Maga a rovinji történeti kiadvány is hangsúlyozza, hogy a szövegben történeti emlékezet és legenda keveredik.) A szarkofág egyébként ma is a templomban található. (Ezt már tényleg csak zárójelben merem megírni: 1379-ben, a velencei–genovai háborúk idején a genovaiak elvitték Eufémia testét Rovinjból. Később Velencébe került, majd 1401. május 18-án Velence visszaadta Rovinj számára. A visszatéréshez természetesen újabb helyi csodatörténet kapcsolódik: a szentet szállító hajó vihar miatt Rovinj közelében keresett menedéket, mire a környék juhai állítólag a tengerbe ugrottak, odaúsztak a hajóhoz, és bégetve „tisztelegtek” Eufémia előtt.)
Mindezek miatt Rovinj számára Eufémia a város védőszentje (ünnepe szeptember 16.), személye mélyen összefonódott Rovinj identitásával. Ezzel szemben Gradóban Eufémia tisztelete erős utalás lehetett Khalkédónra és arra a teológiai hagyományra, amelynek ő szinte jelképévé vált.
Amit azért mégis én csinálok
Hazatérve igyekeztem még néhány hétig félgőzön működni. Ez nálam olyan állapot, amely kívülről időnként mások teljes munkaidejére emlékeztet, de én érzem a különbséget. Voltam a nyaralónkban, az Opera-szigeten, ahol három napig a nyamvadt légkondicionálóval küzdöttem, alattam a Duna, felettem a hőkupola. Olvastam Byung-Chul Hant, akinek néhány gondolata valószínűleg az októberi ICF-konferencián tartott workshopomba is beszivárog majd. Foglalkoztatott a hettita, az ugariti, a közép-asszír birodalom és a Tóra házasságfogalma, mert ha az ember egyszer elköveti azt a hibát, hogy teológiát tanul, utána egy nyugodt nyári délutánt is képes ilyen kérdésekkel tönkretenni. Az üdülést a Hajnalkától kapott Foreign Tongues Rolling Stones-duplalemez hallgatása jelentette (igen, Grecsó Krisztián elrontotta a múltkori Élet és Irodalomban írt kritikájában: a Foreign Tongues igenis dupla album!). Ez valamivel kevésbé volt megterhelő.
Készülök az őszre is. Négy PCC kollégának fogok egy speciális mentorcoach-képzést tartani, azt tervezgetem. Mindjárt beindulnak a PTF-es képzések, van némi megelőző adminisztráció, mielőtt belecsapunk a Keresztény szemléletű coach- és vezetőképzésbe, valamint a Mentor coach és coach szupervizor képzésbe. Mindeközben egyre több kollégát kísérek minősítésmegújításban vagy magasabb ICF-minősítés felé – legújabban egy belga MCC-aspiránst. Nagyon szeretem ezt a munkát. Azért is, mert egyre kevésbé érdekel, hogyan lehet valaki „átmenős” PCC vagy MCC, és egyre inkább az, hogy milyen coach szeretne lenni, amikor már nem kell bizonyítania, hogy jó coach!
Vettem egy zajszűrős Jabra fejhallgatót is, ami szakmai életem váratlanul fontos fejlesztésének bizonyult. Most már kávézókból is tudok dolgozni úgy, hogy a körülöttem ülő emberek beszélgetése helyett engem hallanak a vonal végén. Apró lépés az emberiségnek, de hatalmas lépés egy kávézófüggő coachnak.
Amit jó együtt csinálni
A nyár másik nagy tanulsága számomra a barátságok felértékelődése. Székely András barátommal például Villányba mentünk, ahol találkoztunk a 84 éves Tiffán Edével. Ede egészen elképesztő kondícióban van. (Hát még a borai!) Szerencsére, András nem absztinens.
Közben aldehid-ellenőr is lettem. Edének már nem olyan a szaglása, mint régen, nekem viszont egyre érzékenyebb az orrom bizonyos borhibákra. Így aztán különböző töltésű Princípium palackokkal kísérleteztünk, a legtöbb esetben sikerült megállapítani az aldehid-kondenzációt (vagyis a palackok öngyógyulását), és közben olyan tételek kerültek elő, amelyek miatt egy ideig hajlandó vagyok megbocsátani Villánynak azt is, amit a kilencvenes években barrique címszó alatt művelt.
A kétnapos túra csúcsai: Tiffán 2012-es Grande Selection icipici maradékcukorral, Tiffán 2017-es Villányi Franc, valamennyi évjárat Carissimae, Jekl Béla 2006-os Cabernet Sauvignonja, friss kadarka aszúja (!) és Shirazai. (Egyébként vegyetek Jekl-borokat!), majd a Bock családi pincében 1999-es Cabernet Sauvignon Jammertál Selection, és egy különleges Petit Verdot.
Aki most azt kérdezi, mi köze ennek a hírlevél vezérfonalához, annak gratulálok: figyel.
Semmi.
Andrással aztán az Alacsony-Tátrában is megpróbáltuk bizonyítani, hogy a középkorúság elsősorban mentális konstrukció. Öt kilométer alatt körülbelül 900 métert emelkedtünk a Gyömbér-csúcs felé. Aztán ugyanezt vissza. Csúnya este volt. Káposztalevessel és sztrapacskával próbáltuk helyreállítani az elektrolit-háztartásunkat, és szakmai megfontolásból néhány gondosan eltett villányi vörösbor is szerepet kapott a rehabilitációban.
Amit mégsem adnék át másnak
A nyár egyik legjobb napja számomra a Sziget -1. napja lett. Bródy. Pontosabban: Bródy dalai egy elképesztő társaság hangján, a Wellhellótól Koncz Zsuzsán és Halász Juditon át Lovasiig, Hobóig és a Carson Comáig – Szörényi Levente némi trollkodásával fűszerezve. Rendre megkérdezem: ebből vagy abból mi marad(t) meg. Bródy szövegeiből meglepően sok.
Persze, nagyon kíváncsi vagyok, mi marad meg az én szövegeimből? Az elmúlt hetekben elindult két új heti hírlevelem, és azon kaptam magam, hogy egyre jobban várom azt az időt, amikor leülhetek írni őket. És egyre jobban örülök a visszajelzéseknek is.
A Spiritusz – Egzisztenciális levelekben azokat a kérdéseket közelítem magamhoz, amelyeket nem érdemes nem feltenni. Hit, bizonytalanság, sebezhetőség, döntés, szabadság, veszteség, jelentés. Nem kész válaszokat szeretnék osztogatni, hanem egy darabig ott maradni azoknál a kérdéseknél, amelyek talán fontosabbak annál, minthogy gyorsan válaszoljunk rájuk. Az első levelekben már írtam arról, miért félünk a kérdésektől, a bizonytalanságtól, és mi történik, amikor nem sietünk túl gyorsan a válaszok felé.
Az Ars Sophiae – Coaching: a bölcsesség művészetében pedig ugyanezt szakmai oldalról nézem. Mit csinál egy coach, amikor nem tudja, mit kellene kérdeznie? Mikor segítünk, és mikor avatkozunk bele olyasmibe, amibe nem kéne? Mit kezdünk a csenddel? Mikor kell továbbmenni – és mikor éppen az a professzionális döntés, hogy azt mondjuk: csinálja más?
Utóbbit most már személyes tapasztalatból is tudom.
Ha érdekelnek az élet nagyobb kérdései, iratkozz fel a Spirituszra itt.
Ha coachként, mentor coachként, szupervizorként vagy egyszerűen a segítő beszélgetések iránt érdeklődő emberként szeretnél velem együtt szakmázni, az Ars Sophiae-ra itt tudsz feliratkozni.
És van még egy lehetőség azoknak, akik nemcsak olvasni szeretnének a kérdésekről.
Mi lenne, ha 100 napig nem hagynád békén magad?
Szeptember 1-jén indul a következő 100 napos Tudatmódosító kihívás. Napi 10–15 perc, száz napon át. (Igen, kiszámoltam: ez összesen kevesebb idő, mint amennyit közülünk néhányan egy rosszul sikerült héten hírolvasással töltünk.)
Nem azt ígérem, hogy decemberre megoldódik az életed. Még azt sem, hogy minden kérdésedre választ kapsz. Inkább abban segítek, hogy észrevedd azokat a hiedelmeket, automatikus működéseket és visszatérő mintázatokat, amelyek egyébként csendben eldöntik helyetted, hogyan élsz.
És hogy kipróbálj valami mást.
Mert azt kezdem itten jócskán benne a középkorúságban kiókumlálni, hogy a felnőtt élet egyik fontos képessége nem az, hogy mindent meg tudunk oldani. Hanem hogy egyre jobban meg tudjuk különböztetni egymástól azt, amit nekünk kell megcsinálnunk, amit nem kell egyáltalán megcsinálni, és azt,
amit nyugodtan csináljon más.
Barátsággal
Norbi
norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert
Ha szívesen tanulnál a coachingról, vagy szeretnéd továbbképezni magad a mentor coachingban és a coaching szupervízióban, akkor jelentkezz augusztus 23-ig a PTF pótfelvételijére!