
Kedves Barátaink!
Szeptember 6-ig lassan folydogált nálunk az élet, aztán hirtelen minden felgyorsult. Elindultak a PTF képzései, számos és számtalan új tréning lehetőség adódott és ezek majdnem mindegyikével éltünk is. Az őszi PCM tréning a Katedra nyelviskolában, (tulajdonképpen Norbi egykori bölcsödéjében) Hofi Géza házában nagyot futott. A 17 résztvevő a workshop tartalmát 98,8%-osra, a tréner felkészültségét és attitűdjét 100%-osra, mindent egybevetve 98,8%-osra értékelte. Számunkra a legszívmelengetőbb visszajelzés az volt, hogy “példaértékűen, hitelesen és önazonosan” tartottuk meg az alkalmakat.

Megjártuk Debrecent, Egert és Kárásztelket is, utóbbi helyszínen egy pezsgőpincében (pontosabban Közép-Európa legéremdúsabb pezsgőpincészetében, a Carassiában), vendégeskedtünk, ahol Hajnalkával a motivációs (csapat)térkép alapján tartottunk teamcoachingot a Tenrom hatfős vezetői csapatának.

Merthogy azt elfelejtettük kommunikálni, hogy Norbi akkreditált motivációs térkép-szakértő lett, és ezt az eszközt egyre több helyütt alkalmazza a PCM mellett a munkahelyi konfliktusok megelőzésében és megoldásában, illetve csapatok fejlesztésében. Nagyon röviden: ez az eszköz 9 motivációs igényt különböztet meg, és a félreértések, konfliktusok egy része gyakran abból származik, hogy más és más igényünket szeretnénk kielégíteni az életben – és a különböző kapcsolatainkban, projektjeinkben is.

Nagyon foglalkoztat minket a Tudatmódosító füzet sikere. Egyre több webshopban lehet találkozni vele (pl.: https://nemcsakkartya.hu/termek/tudatmodosito/), és egyre másra érkeznek meghívások nagyvárosokból, hogy legyen könyvbemutató, illetve tudatmódosító workshop. Ezzel kapcsolatban lesz lejjebb egy visszautasíthatatlan ajánlatom. (Az első határon túli bemutatkozás október 15-én, Zentán lesz, már nagyon várjuk!)

Norbit foglalkoztatja még Notker Wolf korábbi bencés prímásapát könyve (Szánj időt magadra, hogy életed legyen), amiben sok okosságot talált. Pl. ezt.: “Amikor Isten a világot teremtette, az európaiaknak órát, az afrikaiaknak pedig időt adott” – mondja az afrikai mondás. Valóban, az idő sokkal többet jelent, mint az órával mérhető percek. Jól tesszük, ha időnként megfogadjuk egzisztencialista filozófusok intését, és minél előbb szembenézünk a halállal, az elmúlással – ha ugyanis ezt megdolgoztuk a magunk életében, akkor nagyobb szabadságra juthatunk, többféle szorongás mintegy magától megszűnik. Az idő Isten ajándéka, használni nem mindig tudjuk, élni tudunk vele.

Ajánljuk, ha van már PCM ismereted, fontold meg az október 9-ei gyakorló napot, amit megint csak a Katedrában tartunk. Ha érdekel, írj Norbinak
Amennyiben ez nem érdekel, de szabaddá tudod tenni az október 9-ei estédet, fontold meg, hogy velünk tartasz Norbi könyvbemutatóján, szintén a Katedrában. A Tudatmódosító munkafüzetet fogjuk bemutatni (Érdemes addig, vagy a helyszínen beszerezned, hiszen a könyvbemutató végéig kedvezményes áron vásárolhatod meg.) Sitku Tibor házigazdasága mellett, beszélgetéssel, éles, workshopszerű gyakorlatokkal és még egy meglepetéssel. A meglepetésről csak annyit, hogy Norbi egy korábban kifogyott könyvét újra kiadta. Ennek lesz az újbóli bemutatója aznap. Szóval a pogácsa és a kávé mellé egyszerre két könyvbemutatót is kapsz. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kérlek jelentkezz ezen az űrlapon.

Ajánljuk azt is, hogy foglalkozz magaddal, és értékeld azt, amid van. Mivel nálunk múlt hét csütörtök óta nincs gáz egy karbantartási mizéria miatt, hirtelen felértékelődött számos olyan dolog, amit korábban készpénznek vettünk (pl. főzés, melegvizes fürdés).
Azt is ajánljuk, hogy élj okosan az idővel, és teremts teret az elmélkedésre, reflektálásra. Amikor ezt a hírlevelet olvasod, Norbi Pannonhalmán igyekszik létrehozni és megbecsülni az idővel való okos élést.
Remélem találkozunk október 9-én!
Barátsággal,
Hajnalka és Norbi
norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert