
Kedves Barátaink!
Elképesztően sok dolog történt az elmúlt néhány hónapban. Egy dolog, hogy szinte perceken belül kezdődik a Dumaszínházban a PCM tréning 15 lelkes résztvevővel. (jó, előtte még 9 hallgató vizsgázik ACC-re és PCC-re az ICF Level 1 és Level 2 kiegészítő képzésein) Egy másik meg az, hogyan jutottunk idáig. Merthogy olyan sok minden történt velünk az elmúlt hónapokban, hogy felsorolni is nehéz. Hajnalkával néhány napot pihentünk Brnoban, azután Norbi Kolozsváron a helyi magyar közösségben beszélt a coachingról, illetve elkezdett egy szervezetfejlesztési folyamatot a Tenromnál, majd szinte azzal a lendülettel ment tovább Londonba, ahol írt, alkotott, sétált. Megnézte a Churchill War Museumot, és persze találkozott brit ügyfeleivel (több kiváló angol coachnak is a szupervizora). Néhány napja pedig Hajnalkával megjárták Villányt, ahol felköszöntötték Tiffán Edét a 82. születésnapján, és persze megkóstolták az új évjáratokat is.

Meglepett minket, hogy Norbi bejegyzése arról, hogy letette az okosórát vagy 20,000 emberhez eljutott a LinkedInen, és több mint 60-an megírták az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat. Sokakat foglalkoztat tehát a megfelelő egyensúly megtalálása életünk mérhető adatai és az ezzel kapcsolatos aggódás, szorongás, akár függőség között.

Némi kármentés is foglalkoztat bennünket. Ugyanis két hete, az egyik nagy vihar idején kiöntött a fürdőszoba, és szó szerint elúszott egy csomó kinyomtatott tréninganyag meg a laptop. Utóbbi gazdasági totálkár lett, a biztosítóval levelezünk. A csatornázási művek azóta kitisztította a csatornát (elég rossz anyagból készültek a csövek, amikbe belenőttek a platánfák gyökerei. (Erre azért nem számítottunk, előbb gondoltuk volna azt, hogy a Duna a nyaralónkat veszélyezteti, mintsem békés pesti lakásunkat.)
Norbit még az is foglalkoztatja, hogy már csak június 30-ig tanszékvezet, tőle Göntér Móni veszi át a stafétát. Norbi főiskolai docensként marad a PTF-n, fog oktatni, de a vezetés felelőssége most már nem őt terheli. Ezt jórészt felszabadulásként éli meg.

Ajánljuk, hogy nézzetek vissza az elmúlt hónapokra, és adjatok egy bátor vállveregetést saját magatoknak: mindazt, ami történt, és ahogyan történt, túléltétek, és valószínűleg a legtöbbet hoztátok ki magatokból, hogy helyt álljatok.
Ajánljuk, hogy tervezzetek be nagy szüneteket a nyárra, szabad estéket, amikor nem csináltok semmit, pontosabban processzáljátok, feldolgozzátok az eddigi eseményeket.
Azt is ajánljuk, hogy ne csak az év végén tervezzetek, hanem az év felénél nézzetek vissza arra, hogy eddig milyen volt számotokra 2024, és fontoljátok meg: ugyanilyen második félévet szeretnétek? Ha nem, akkor változtassatok!
Üdítő, pihentető és új élményekben gazdag nyarat kívánunk nektek, találkozunk az ősszel!
(Ezen túlmenően ajánljuk, hogy pillants rá a PTF különféle képzéseire A Coaching Tanszéken jelenleg 4 szakirány közül tudsz választani, ebből 2 hittudományi, 2 pedig társadalomtudományi karon indul. Nemsokára indul a pótfelvételi kampány, augusztus közepéig még tudsz ezekre a képzésekre jelentkezni: https://ptf.hu/kepzesek/szakiranyu-tovabbkepzesek/)
Barátsággal,
Hajnalka és Norbi
norbi@izsaknorbert.hu
www.izsaknorbert.hu
www.facebook.com/izsaknorbertcoach
www.youtube.com/channel/izsaknorbert
www.linkedin.com/in/norbert-izsak-mcc/
open.spotify.com/izsaknorbert