Árnyékolástechnikai útmutató
Kezdem azzal, ami idegesít. Két idegroham lett, maradhat? Szóval, nehezen vagyok azokkal a barátaimmal, ismerőseimmel és kritikusaimmal, akik hosszan beszélnek az önismeret feleslegességéről, és valamennyi döntésüket, cselekedetüket isteni hatáskörbe utalják. Bánki Lajos barátom szerint „kijátszák a lelki kártyát”, vagyis elspiritualizálják a megéléseiket. Amivel tulajdonképpen azt állítják, hogy emberként szinte megszűnnek létezni, csak Isten és az Ő akarata van bennük.
Az egyik legvisszataszítóbb hasonlat, amit ezzel kapcsolatban hallottam a kesztyű: mi csak egy kesztyű vagyunk, amit a Jóisten a kezére húz, és szépen megvalósítja az akaratát rajtunk keresztül a földön. Azért visszataszító, mert van benne igazság, de szépség és valóságosság nagyon kevés.
Mert nem arról van szó, hogy Isten – mint valami rossz horrorfilmben – kiszív belőlünk minden emberséget, aztán mint egy üres bábot felhúz az ujjaira és onnantól kezdve ő mozgatja akaratlan porhüvelyünket. Én legalábbis nem hiszek ebben.
Finomítok: nem ebben, vagy ha ebben is, de nem így hiszek. Igen, persze, hogyne: van lemondás, van gyász, van megtérés! De! (És ez egy nagyon nagy DE!) Ahogyan én birkózom az isteni és az emberi akarat útkereszteződésében, valóságos transzformáció történik bennem. Nem „csak” üresítek (azt is!), de változom, alakulok, és megszületik valami új minőség: az új ember. És az új ember is ember. Nem robot, nem isten. Van benne élettapasztalat. Tanulságok. Forradások. Amputációk helye. Néha bölcsesség.
Nem kesztyű vagyok. Nem akaratlan báb. De csak akkor tudok átmenni ezen a transzformáción, ha találkozom azzal, aki vagyok, és Azzal is, Aki teremtett. Mert Isten nem az emberségem felszámolásával, hanem annak átalakításával munkálkodik bennem.
Ezzel most azt is állítom, hogy a megtérés nem tesz automatikusan átláthatóvá önmagam számára. Nagyon-nagyon jó lenne, de nem. Lehetek őszintén hívő, lehetek érettebb, változhatok valóban – és közben maradhatnak bennem fel nem ismert indulatok, vágyak, szükségletek, motivációk. Ez nem feltétlenül a megtérés kudarca, sokkal inkább az emberi lét része.
Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő pedig így felelt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged! Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat! (Jn. 21:15, RÚF)
Most sokat fogok a saját szavaimmal idézni az evangéliumokból, ha nem hiszel nekem, járj utána! A fenti passzusban Jézus Péter egy korábbi kijelentésére utal vissza. Péter ugyanis korábban többször, több formában jelezte Jézusnak, hogy ha mások elhagynák őt, megbotránkoznának benne, ő a végsőkig kitart mellette. Tudjuk a történetet: nem tartott ki, megtagadta Mesterét.
Jézus nem túl finoman ezzel szembesíti: tényleg jobban szereti őt? Van egy számomra különösen beszédes, bár exegetikailag vitatott olvasata ennek a beszélgetésnek. Jézus az első két alkalommal az agapaó, Péter pedig a phileó igét használja. Ezt úgy is érthetjük, mintha Péter már nem merne ugyanazzal a magabiztossággal beszélni a szeretetéről, mint korábban. A harmadik kérdésben Jézus is a phileó igét használja. Nem tudom, valóban ezt akarja-e hangsúlyozni az evangélista. De az biztos, hogy Péter már nem dicsekszik azzal, hogy különb a többieknél.
Péter grandiózus önképét (én különb vagyok a többi tanítványnál) Jézus meglehetősen erősen visszatükrözi, és valódi önismeretre hívja. Amikor ezzel Péter szembesül, bánatos önmagára ismerése nem zárja ki a szolgálatból. Jézus éppen ebben az állapotában bízza rá a bárányait. Mintha Péternek előbb el kellett volna veszítenie a saját kiválóságába vetett hitét ahhoz, hogy másképpen tudjon szolgálni. Mintha éppen saját önképének összeomlása nyitná meg arra, hogy másképpen hallja meg az isteni hívást. És másképpen engedelmeskedjen neki.
Másképpen: emberi természetünkkel való szembesülésünk, saját korlátaink, ilyen-olyan hiedelmeink megismerése, bűneink beismerése, szeretetünk végességének elfogadása NEM kizár Jézus követéséből, hanem ALKALMASSÁ tehet arra. Kevésbé provokatívan: ebben a követésben formálhat bennünket alkalmassá a szolgálatra. Még akkor is, ha előtte ott akartuk hagyni az egészet, és legszívesebben visszatértünk volna a halászati bizniszbe.
Vajon milyen jelekből látjuk, hogy szembejön velünk – pszichológiai szakkifejezéssel – az árnyékunk? Rövid ez a levél, ezért csak egy lehetséges jelre hívom fel a figyelmet: amikor valami meglepően erős, intenzív érzelmet vált ki belőlünk. Amikor nemcsak zavar valami, hanem szinte elviselhetetlenül idegesít. Amikor Péter hevesen tiltakozik Jézus szenvedésének gondolata ellen. Vagy amikor magabiztosan kijelenti, hogy ő bizony sosem hagyja el Krisztust.
Vagy amikor én idegrohamot kapok attól, hogy feleslegesnek tartják az önismeretet. Visszataszítónak tartom a kesztyű hasonlatot.
Miért olyan fontos nekem, hogy ne relativizáljuk el az ember (értsd: az én) saját akaratát, hangját, felelősségét? Mi az, amit talán én magam is hajlamos vagyok elspiritualizálni, csak kifinomultabban, mondjuk úgy, kesztyűs kézzel? Mi az, amit a vélt érettségemről alkotott képembe már nem engedek be?
Én innen folytatom.
Gyakorlat
Gondolj valakire, akinek egy tulajdonsága, megnyilvánulása vagy meggyőződése aránytalanul felbosszant. (Ha most rögtön három ember is eszedbe jutott, válaszd ki a legkevésbé idegesítőt. Bánj te is kesztyűs kézzel magaddal!)
Ne próbáld megmagyarázni vagy felmenteni őt. És magadat se győzködd arról, hogy nincs igazad.
Inkább kérdezd meg magadtól:
- Mi az, amit ennyire nehezen viselek benne?
- Miért olyan fontos nekem, hogy ebben igazam legyen?
- Mi az, amit ebből a tulajdonságból, vágyból vagy szükségletből magamban sem szívesen ismernék fel?
Egyelőre elég, ha észreveszed.
Jövő héten arról gondolkodom tovább, hogyan lehetünk integráltabban jelen az életünkben.
Kilépve a szeretet árnyékából,
Norbi
A hírlevél végleges változata egy több órás szerkesztői párbeszéd eredménye köztem és a ChatGPT között. Nem azért használom, hogy helyettem írjon, hanem hogy vitatkozzon velem, kérdezzen vissza, és segítsen addig csiszolni a gondolatokat, amíg valóban azt mondják, amit szeretnék.
Legutóbbi hozzászólások