| Mikor tettél fel magadnak utoljára olyan kérdést, amely valóban megváltoztatott?„Norbert, miért gondolja azt, hogy a nagyhatalmi érdekeken túl bármilyen más szempont is vezette az amerikai elnököket?” – ezt Ormos Mária kérdezte tőlem 2009 környékén, amikor felvételiztem a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájába, hogy azt kutassam, milyen hatása lehetett az amerikai elnökök hitének politikai döntéseikre. A témám később megváltozott a keresztény vallási fundamentalizmus kutatására, de Mária kérdése azóta is velem maradt. Egyszerű. Pontos. Kicsit direktív. Minden köntörfalazástól mentes. (Az elmúlt néhány évet szemlélve, ma már talán Ormos Mária is másképpen nyilatkozna, ha még élne.)Ormos Mária kérdése két dolgot tett egyszerre. Kiemelt a részletekből, hogy meglássam az egész képet. És arra kényszerített, hogy szembenézzek egy olyan bizonytalansággal, amelyre nem volt kész válaszom.Az életünket és a projektjeinket is kontextusban kell szemlélnünk. Különben a rövidlátásunk elégtelen következtetésekhez, azok pedig rossz döntésekhez vezethetnek. Az emberi agy egyszerűsíteni szeretne, ezért szereti a könnyű kérdéseket: mihez van ma kedvem? Könnyű kérdés. Közelebb visz a mai napom ahhoz, ahova menni szeretnék? Ez már nehezebb kérdés. Ha végignézem az elmúlt 100 napomat, közelebb kerültem ahhoz, ahova szeretnék eljutni, mondjuk ahhoz, akivé válni szeretnék? Még nehezebb kérdés. Ami mögött ott van az egyik végső kérdés: Kivé szeretnék válni? Milyen ember szeretnék lenni?Na, erre nehezebb választ találni, ezért – nem feltétlenül tudatosan – inkább azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, amelyekre könnyebb válaszolni: Mihez van ma kedvem? Esetleg: mik a feladataim? Hogyan kereshetnék több pénzt? Ki mit vár tőlem, és az elvárások közül mi fér bele a napomba? stb. Nem rossz kérdések ezek, csak nem visznek közelebb ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk és merre tartunk.A komplex kérdésekre nem mindig jön olyan könnyen a válasz, mint arra, hogy mihez van kedvem. A fontos kérdések nem hagynak nyugodni. Akkor is dolgoznak bennünk, amikor éppen mással szeretnénk foglalkozni, és ez idegesítő lehet. Ezt azonban nem lehet megspórolni. Néha éppen azért távolodunk el magunktól, és borít el a „semmihez sincs kedvem”, „mindenből elegem van” érzése, mert a legfontosabb kérdést felejtettük el feltenni, sőt, talán teljesen el is felejtettük, hogy vannak ilyen kérdések.A legfontosabb tanulság azonban ez: a valódi kérdések bátorságot követelnek. Őszintén? Én félek ezektől a kérdésektől. Éppen azért halogatom a válaszokat, mert oda vezethetnek, ahova nem szeretnék menni. Olyan lépésekre világíthatnak rá, amiknek a megtételét talán szintén régóta halogatom. És kisebb gondot okozhat feldolgozni a céltalanság, „alibizés” feszültségét, mint szembenézni az ijesztő, bátorságot igénylő cselekvéssel – vagy „csak” a fájdalom beismerésével. Talán még az is kiderülhet, hogy nem ismerem vagy nem jól ismerem magam, és bár lassan megyek, de a rossz irányba megyek.Ezért aztán – Ormos Mária után – szívesen ajánlom a figyelmedbe Isten egyik első kérdését a Bibliában. |
Legutóbbi hozzászólások